2017. október 17., kedd

Testről és lélekről (nem a sajátomról) - spoilerrel

Az órára pontosan beosztott terveimmel (hogy tudniillik melyik este milyen két filmet fogok megnézni és melyik moziban éjszakázom ott) ellentétben ma sikerült először eljutnom az idei CinEastre, megint Anne-nal voltam, és előtte, most már hagyományosan (második alkalom = hagyomány) beültünk salátázni és dumálni, annyira jó vele találkozni, egyrészt nagyon egy hullámhosszon vagyunk, másrészt lehet neki ventillálni a munkahelyi feszkókat, mivel mindenkivel képben van, harmadrészt ő az egyetlen ember, akivel franciául beszélek. :D 

Szóval, a Testről és lélekről volt ma soron, nagyon kíváncsi voltam rá, annyiféle véleményt olvastam/hallottam előtte akaratlanul is. Nagyon megfogott, azóta is töröm rajta a fejem. 
Az biztos, hogy aki nem bírja a vért, az ne nézze meg. Még nekem is volt olyan rész, ahol szívesebben félrenéztem volna, de győzött a kíváncsiságom. 
A sztori tulajdonképpen egyszerű: a középkorú pénzügyi igazgató és az ifjú minőségellenőr románca a vágóhídon. Igen. A középkorú pénzügyi igazgatónak béna a fél karja, az ifjú minőségellenőr pedig aspergeres/autista, nem tudom pontosan megállapítani, hol helyezkedik el a spektrumon belül: a munkát kiválóan elvégzi, szociális készségei nincsenek, az emberi interakciókat nem tudja kezelni, ami a szívén, az a száján, és mindent szó szerint értelmez. Emellé még szőke is, ami csak azért lényeges, mert mire/kire emlékezteti "Marika" a skandináv filmeket kedvelő nézőket? Hát sajnos Sagára A hídból (Bron/Broen), akinek hogy, hogy nem, szintén középkorú (és szintén borostás) pasija lett. Sajnos nem tudtam ezen a párhuzamon túltenni magam. 
Visszatérve a sztorihoz: egy darabig nem nagyon derül ki, hogy mi történik a filmben, random jelenetek követik egymást két szarvasról, akik a hóesésben "olyan dolgokat csinálnak, amiket a szarvasok szoktak" (ezt Endre, a középkorú pénzügyi igazgató mondja), tehenekről, akiket levágnak és megnyúznak, vérről, amit a vágóhíd padlójáról felmosnak, a konyhásnéniről a vágóhíd menzáján, jön egy új kolléga... Szóval csordogál az élet, meg a vér, amikor egyszer csak ellopnak egy adag (?) búgatóport a vágóhíd gyógyszeres szekrényéből, amit az illegális, maszek marhaszaporításkor vetnek be nagynéha. És elindul a nyomozás, és jön a Mácsai, akarom mondani a nyomozó által kirendelt pszichiáter, aki kikérdez mindenkit, hogy mit álmodott előző éjszaka, és Endre és Marika kiderül, hogy ugyanazt álmodták: egyikük a szarvasbika, a másikuk az -ünő szemszögéből. Na és így kezdődik tulajdonképpen a románc. És körülbelül ugyanebben a hangnemben is folytatódik. 
Tulajdonképpen az az új, az érdekes ebben a filmben, hogy egymás mellett megfér az iszonyat gicces "egymás álmát álmodjuk szarvasként a havas erdőben" és a rettenetesen brutális vágóhíd-valóság. Kicsit mindkettő túl van tolva, de ami a két véglet között történik, ahogy Marika tanulja az interakciót, ahogy még mindig a gyerekpszichológusához (Jordán Tamás <3) megy tanácsért, ahogy újrajátssza este Lego-figurákkal a menzai találkozásait Endrével, és ott elmondja "neki", amit valójában gondol, szóval ez az egész szívszaggató igyekezet, hogy kilépjen a saját világából és elmondja Endrének, hogy hogy érez, és hagyja magát megérinteni, na, nekem ez volt a legszebb a filmben. 

2017. október 11., szerda

csodaPárizs

Gyorsan írok a párizsi hétvégéről, mielőtt okafogyottá válik. NAGYON JÓ VOLT. Így, csupa nagybetűvel. Csütörtök este (ld. előző bejegyzés) elöntött a nosztalgia, és ez utána még három napig tartott, hat éve nem voltam Párizsban, és rájöttem, hogy hiányzik, és annyira jó volt visszamenni!... Nem tudom, Párizs valahogy tudja azt, amit nem sok város, hogy amellett, hogy közhelyes, hogy rengeteg a turista meg a giccs, mégis olyan valódi és emberi, élhető és szerethető. (Vagy még mindig nem "józanodtam ki".)

Pénteken késő este érkeztünk (318-cal ment alattunk a német ICE!!), én azonnal transzba estem, mert óóómájgád, ugyanarra a metróra szálltunk fel a Gare de l'Est-en, amivel AKKOR, 10 éve jártam, amikor Villejuif-ben laktam egy családnál és a belvárosba jártam nyelvsuliba, és ott volt a megálló, ahol leszálltam három hétig minden reggel! 
Most olyan környéken laktunk, ami bármelyik városban lehetne, építkezés, forgalom, szürkeség, sehol semmi párizsosság (a Périphérique, a helyi hát nem is tudom, Róbert Károly krt. mellett), de azért természetesen az Eiffel-torony így is látszott az ablakból :D Szombat reggel óriási lelkesedéssel vetettük magunkat a napsütéses (!) belvárosba, és rá kellett jönnöm, hogy pár alap helyen kívül semmire, de semmire nem emlékszem a városból, mi mihez képest hol van, milyen messze... Lehet, hogy akkor se tudtam, amikor hat éve ott éltem öt hónapot (Erasmus)? Anyways, szóval várost néztünk, tényleg az obligát részeket, aztán délben találkoztunk az öcsémékkel, akikkel a tervekkel ellentétben végülis nem ebédeltünk, viszont elvittek minket a mecsetbe, ami valami gyönyörű, és mivel véletlenül rossz irányból közelítettük meg, nyitvatartási időn kívül és ingyen jutottunk be. :D (Amúgy 3 euró lett volna a belépő, de na.) Aztán elvittek minket egy gyönyörű kórházba (!!), nem tudom, honnan találnak ilyen helyeket, de a lényeg, hogy mindketten fotóznak, és ezért direkt olyan helyekre mentek ők maguk is, amik nem közhelyes notredámok meg ejfeltornyok, hanem olyasmik, amiket épeszű embernek a turistáknak amúgy eszébe nem jutna megnézni, mert nem tudják, hogy a világon vannak. Aztán elmentünk kávézni, és végül az Eiffel-toronyhoz is (háhá!), a Bir-Hakeim hídon is átsétáltunk, nagyon szép! 
Aztán elváltak útjaink, mi ugyanis mentünk Michał-ékkal, a párizsi lengyel barátainkkal találkozni (Michał-val 10 éve ismerkedtem meg a nyelvsuliban, ahol Fannival is, és utoljára az esküvőnkön találkoztunk három éve), a francia házikosztjáról híres Bouillon Chartier nevű étterembe mentünk vacsorázni - fél órát kellett sorbaállni, hogy bejussunk! Foglalni náluk ugyanis nem lehetséges, viszont elég gyorsan haladnak a dolgok, mert nagyon nagy a hely. Először lengyelül próbáltunk beszélgetni, de egyrészt én alig emlékszem valamire (kb. 5 vagy 6 éve nem használtam?), másrészt B. nem ért mindent és nem is tud résztvenni a társalgásban, úgyhogy a Rá való tekintettel végül angolra váltottunk sajnos szerencsére.
A lengyelektől végülis másnap kora délután váltunk csak el, mert a magyaros lengyeles vendégszeretet jegyében szombat este meghívtak magukhoz brunchra másnapra, ami végülis inkább ebéd lett, legalábbis az időpontot tekintve (amúgy szerintük paprikás rántottát szolgáltak föl, szerintünk tojásos lecsót). Ők egyébként a Maisons-Alfort nevű agglomerációban laknak, kicsit Luxembourg-jellegű a hely, pici és csöndes és zöld, de 8 perc a Gare de Lyon RER-rel. Megbeszéltük, hogy mi lenne, ha ezután gyakrabban találkoznánk, jöjjenek meglátogatni minket, és utazhatunk valahova esetleg négyesben is valamikor. 
A vasárnap délutánt a Champs-Elysées-n sétálva töltöttük, és végül a Louvre-tól a Latin Negyeden át gyalog mentünk a Gare de l'Est-re a vonatunkhoz. 

"A zsidók vagy az ivritek felé kell menni?" - kérdezte B. az állomáson.

ibis budget hotelszoba
 Szombati városnézés a napsütésben:












Én három sokkal jobb lapot vettem, persze még egyiket se írtam meg vagy adtam föl...


Az ott a Sorbonne


Ez meg itt a Luxembourg-kert















Nem emlékszem, melyik metrómegálló






Balra a Panthéon
 Mecset:

















"Természetes közegünkben", ahogy az öcsém írta találóan - mentségünkre szóljon, ez a kép kb. fél 4-kor készült, mi pedig fél 2-kor találkoztunk ebédelni, csak kiderült, hogy ők nemrég reggeliztek :P

Ez a szép kórházépület
 Torony:


Jellemző

A Bir-Hakeim híd






ez a Bouillon Chartier

Ez meg Michał és én vagyunk, 10 évvel később, a nyelviskola (volt?) bejáratánál
Lelkesen metrózunk
 Maisons-Alfort:

Lecsó másnap délelőtt

Azok a csodás csigalépcsők...!

Sajnos sem ez, sem a következő nem Michał-ék lakása, de egész közel van hozzájuk.





Ez már a Champs-Elysées, lovas rendőrökkel!
Jardin des Tuileries



Louvre

Bouquiniste-ek :)

Szajna-part búcsúzóul :)